Ugrás a tartalomhoz

Védett fajok

dunai galóca

Adatok

Magyar név: dunai galóca

Latin név: Hucho hucho

Tágabb kategória, magyar: Halak (osztály)

Tágabb kategória, latin: Pisces (classis)

Szűkebb kategória, magyar: Pisztrángalakúak (rend)

Szűkebb kategória, latin: Salmoniformes (ordo)

Fokozottan védett: igen

Természetvédelmi érték: 100 000 Ft

Védetté nyilvánítás éve: 1974

Védelmet biztosító jogszabály melléklete: 2. melléklet

Egyezmények: Bern III.

Irányelvek: Élőhelyvédelmi Irányelv II., Élőhelyvédelmi Irányelv V.

További információk

Ismertetőjegyek:
Oldalról enyhén lapított teste erősen megnyúlt, hossza a testmagasságnak legalább négyszerese. Feje nagy, hossza nagyobb, mint a test magassága. A szeme kicsi, átmérője mintegy fele az orr hosszának. Nagy, csúcsba nyíló szájában erős fogak ülnek, fölső állkapcsa túlér a szem hátsó szélének vonalán. Rövid hátúszójában 9-10, farkalatti úszójában 7-9 elágazó sugár van. Enyhén homorú szélű farokúszója előtt a hátoldalon kis zsírúszót visel. Pikkelyei igen aprók, számuk az oldalvonalon 180 és 200 között változik. Ezüstös színű testét és fejét apró sötét foltok díszítik, melyek gyakran X vagy félhold alakúak. Nagy növésű hal, testtömege 20-30 kg is lehet, de vizeinkből ilyen nagy példányok ritkán kerülnek elő.

Hasonló fajok:
Leginkább a pisztrángokkal téveszthető össze, de azok orra tompább, testük zömökebb. Ezen túlmenően a sebes pisztrángot a fekete mellett legtöbbször piros pettyek is díszítik, és oldalvonalán 115-130 pikkely van. A szivárványos pisztrángnak kisebb a szája, fölső állkapcsa nem ér túl a szem hátsó szélének vonalán, és pikkelyeinek száma az oldalvonalon csak 105-160. A pénzes pér szája még kisebb, és a hátúszójában 13-nál több sugár van, a pataki szajbling hátát sárga erezet díszíti.

Környezet:
A bővizű nagyobb folyók hegylábi szakaszán kialakuló paduczóna jellemző faja, de megtalálható a pérzónában, illetve olykor a márnazóna felső régiójában is. Szívesen tartózkodik a sodrottabb mederrészek gödreiben, a meredekebb partok öbleiben, a kövezések alatt és a kavicspadok alsó szélein. Patakokban és kis folyókban nem él.

Táplálkozás:
A fiatalabbak gerinctelen állatokat és apró halivadékot fogyasztanak, az idősebbek csaknem kizárólag hallal, főleg az élőhelyén gyakori paduccal táplálkoznak. A galóca kiváló zsákmányszerző, mert alkatából adódóan nemcsak a kezdősebessége nagy, miként a csukáé, hanem tartósan jó úszó, akár a balin.

Szaporodás:
Ivarérettségét 4-5 évesen éri el. Áprilisban-májusban ívik a folyók felső szakaszain, az ikrát a kavicsos aljzaton készített kisebb mélyedésekbe rakja. A narancsszínű ikraszemek száma 2-6 ezer, átmérőjük 4-5 mm.

Elterjedés:
A galóca nemcsak őshonos, hanem olyan bennszülött halunk, amely itt, a Duna vízrendszerében alakult ki. Eredetileg csak a Duna és mellékfolyóinak hegyi és hegylábi szakaszain élt, de néhány más európai folyóban is sikerült meghonosítani. Az utóbbi időkben három nagy folyónk fölső szakaszáról került elő:
• Öreg-Duna, Duna,
• Dráva,
• Tisza.

 
Jelentőség:
A galóca kitűnő ízű hal, de nem csupán ezért kedvelik, sporthalként is nagyra értékelik, ahol lehetőség nyílik horgászatára. Magyarországon eddig a szaporításával és telepítésével nem foglalkoztak, ezért nagyon ritka zsákmány. Gazdasági jelentősége nincs, természeti értéke ellenben – mint bennszülött és ritka fajnak – igen nagy, ezért 1996 óta fokozottan védett
 
Forrás: Harka Á. – Sallai Z. (2004) : Magyarország halfaunája – Képes határozó és elterjedési tájékoztató (Nimfea Természetvédelmi egyesület, Szarvas) ISBN 963 86475 3 1
 
 
 
 

Fajok elterjedése

Galéria

Sáv bezárása